Minden, amit a biopolimerekről tudni akartál, de nem volt kitől megkérdezni – többek között ezzel a hangzatos mondattal vezeti be a hazai hulladékmagazin, a Don’t waste it szerkesztőségi cikkét, amely a biológiailag lebomló zacskókról szól. Az Európai Parlament és Tanács még 2015-ben azt a célt tűzte ki, hogy valamennyi tagországban a könnyű műanyag hordtasakok felhasználását 2019 végéig a 90 db/fő/év, 2025 végéig pedig 40 db/fő/év szintre kell mérsékelni. De mi van a hagyományos műanyag helyett? A korábban forgalmazott termékek között voltak olyanok, amelyek fény hatására mikroműanyagokká aprózódtak szét. Sokáig emlegették ezeket lebomló műanyagokként, holott esetükben semmiféle bomlás nem történik, még fokozzák is a műanyagszennyezést. Ezzel szemben a megújuló forrásból előállított biopolimerek nem kőolajalapúak, és lebonthatók biológiai úton, igaz, bizonyos mikroorganizmusok és megfelelő körülmények hatására. A bomlástermékek nem szennyezik a környezetet vagy a komposztot, mert CO2, víz és biomassza keletkezik. Viszont nem önmaguktól bomlanak le! A komposztálható anyagoknak ugyanis több kulcsfontosságú tényezőre van szükségük a komposztálásukhoz: mikrobákra, oxigénre, nedvességre, megfelelő hőmérsékletre és időre. Léteznek olyan biopolimerek is, amelyek lebontásához ipari komposztálás szükséges. A rendkívül érdekes írás további információkat tartalmaz, többek között arról: hogyan állapítsuk meg, hogy a zacskónk valóban komposztálható? A cikkben megszólal Dr. Belina Károly professzor, a Műanyagipari Tudományos Klaszter elnöke is.